A beutazási korlátozások, illetve a kereskedelmi szálláshelyek zárva tartása miatt februárban is nagy mértékben esett a turizmus Magyarországon - derül ki a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) friss adataiból. Ez volt utolsó bázishónap, amelyet még nem érintett a járvány.
Szerző(k): Szász PéterKinyithatnak hétfőtől az éttermek és kávézók kerthelyiségei Szerbiában - döntött a koronavírus-járvány kezelésével megbízott válságstáb.
Szerző(k): Domokos ErikaÖsszesen 22 Tourinform-irodát korszerűsítettek, egyenként több mint 20 millió forintból.
Szerző(k): Csernátony CsabaSzerbiában már nem csupán a vendéglősök tiltakoznak a korlátozások ellen, hanem a vendégek is. A két fél együttműködésének eredményeként spontán lázadás indult a karantén ellen. A szabályokat látszólag nem sértik meg.
Szerző(k): Barabás JúliaA vírushelyzet enyhülésével – akár már az idei év második felében – újra és nagyon gyorsan munkaerőhiányos helyzet alakulhat ki Magyarországon. Ezzel leginkább azokban az ágazatokban kell majd megküzdeni, amelyekbe a járvány által taccsra vágott ágazatokból – mint például a turizmus vagy a vendéglátás – menekülő, kényszerűen szakmát váltó tömegekkel töltötték fel a létszámot. Újra lehet munkaerőhiány Magyarországon.
Szerző(k): Molnár CsabaAusztriában a várakozásokkal és a kormány korábbi terveivel ellentétben húsvét előtt nem lesznek további nyitások a koronavírus-járvány miatti korlátozások tekintetében - jelentette be Sebastian Kurz kancellár hétfőn a szakértőkkel, az ellenzékkel és tartományfőnökökkel tartott tanácskozása után.
Szerző(k): K. Kiss GergelyKözel a felére csökkent a német vendéglátóipar forgalma a koronavírus-járvány kezdete óta a német szövetségi statisztikai hivatal, a Destatis hétfőn publikált kimutatása alapján - írja az MTI.
Szerző(k): Szabó DánielSzerbiában újra tiltakoznak a vendéglátósok és más kisebb szolgáltató vállalkozók az ellen, hogy míg más cégek működhetnek, nekik be kellett zárniuk. Úgy vélik, semmi sem bizonyítja, hogy az ő helyiségeikben jobban terjed a fertőzés, mint máshol.
Szerző(k): Barabás Júlia